Főoldal » Honlapkatalógus » Literatúra » Novellák

A cseresznyevirág álma
http://magazin.ucoz.hu/dir/170-0-0-0-1-1 2017-05-30, 12:35 PM
 
 
 
- Micsoda fényességet látok! – kiáltott fel az apró, fehér kis virág a cseresznyefa felső ágának hegyén. Megrázta gyűrött szirmocskáit, és arcát a kelő Nap sugarai felé fordította. Ez volt az első reggele a világban, ámulva nézegetett körül. - Te ki vagy? – kérdezte a szellőtől, aki elszaladt mellette. - Szél apó gyermeke vagyok, a borzongató hajnali szellő – válaszolta a pajkos ifjú a cseresznyevirágnak. – Minden reggel eljövök, és végigsimogatom a szirmaidat. Te sokkal szebb vagy, mint ezernyi társad. Már messziről látszol. Cseresznyevirág kicsit elpirult, szégyenlősen vonta összébb fehér ruháját. Nem tudta, milyen: szép-e vagy csúnya, hisz sosem látott még másokat. Jobbra-balra tekingetett, de testvérkéi még nem ébredtek fel. A szemközti mandulafán viszont rózsaszínűen hintáztak a virágok. - Ó, de szépségesek vagytok! – szólította meg őket a cseresznyevirág, és arra gondolt, hogy ő a nyomukba sem léphet. - Mit bámulsz? – kiáltott át neki az egyik mandulavirág. – Nem láttál még mandulafát? - Nem -válaszolta ijedten -, én még csak ma nyíltam ki. - Akkor meg húzd összébb magad, nem te vagy a világ közepe! – kiabáltak át mások is a rózsaszínű virágok közül. - Igenis… – rebegte elhaló hangon a kis cseresznyevirág, és az égen úszkáló felhőket kezdte nézegetni. Ámulatba ejtették a kékes, áttetsző fellegek. Érezte, hogy nagyon messze vannak tőle, mégis közel álltak a szívéhez. - Vigyetek magatokkal! – kérlelte őket, mert szeretett volna ő is messze repülni, mint a felhők, akikről úgy érezte, habos fodraik hátán titkokat úsztatnak az égen. Cseresznyevirág azon töprengett, vajon mi lehet a felhők mögött, abban a világban, amely számára láthatatlan. Arra a gondolatra jutott, hogy ott messze, a fényes felhőkön túl is ugyanolyan világ van, mint az övé: szellőkkel, fehér és rózsaszínű virágokkal és kékséges éggel… Hirtelen furcsa zajt hallott, és egy nagy, sötét árnyékot látott a feje fölött. Egy óriási méhecske kerengett zümmögve a levegőben. - Te ki vagy? – kérdezte a jövevényt. - Én méhecske vagyok, szeretnék kicsit lakmározni a szirmaid közül. - Jó – mondta a virág, és széttárta fehér ruháját. – Mondd, méhecske, te sokat láttál már a világból? Mekkora? Vannak még fák a mandulafán túl is? És a felhők mögött? Ott is laknak virágok? És azt tudod-e, hogy hová szalad a szél, és merre tartanak a felhők? - Ó, te kis ostoba! – nevetett a méhecske, és lábait dörzsölgette. – A világ nagyon nagy. A fákon túl van a kert vége, ott egy rét kezdődik, aztán van egy patak. Úgy hiszem, ott a világ vége, én legalábbis csak odáig merek elrepülni. A felhők… Nos, azokról semmit nem tudok, szerintem azok nem tartoznak a világhoz. - Nahát! – kiáltott fel a cseresznyevirág. – Milyen érdekes! Én egészen máshogyan gondoltam ezt a dolgot. Kérlek, vigyél magaddal, annyira szeretném látni a rétet és a patakot! - Dehogy viszlek! – méltatlankodott a méhecske, aki elégedetten nyalogatta a száját. – Éppen elég cipelnem ezt a sok virágport – mondta, és dühösen otthagyta a virágot. Később zöldes szárnyú legyek jöttek, de a cseresznyevirág nekik is hiába kiabált, rá sem hederítettek, csak a mandulafa körül repdestek. Belebújtak a rózsaszínű virágkelyhekbe és vidáman zajongtak. Az égen néha furcsa, sötét madarak húztak el, a kis virág nagyon félt tőlük, szeretett volna elbújni előlük, de azok nem bántották. Aztán lassan beesteledett, s a kicsi, törékeny virág fázósan húzta össze szirmait. Reggelre minden testvére kinyílott, hangos volt a cseresznyefa vidám beszélgetésüktől. Ám az ág hegyén ülő virág nem figyelt öccseire és húgocskáira. Gondolatai máshol jártak, a nagy rétre vágyakozott, amiről a méhecske mesélt. Napok teltek el, a cseresznyevirág éjjel és nappal is álmodozott. Egy szép reggelen nagyon fáradtan ébredt, fájt minden szirma, nem értette, mi történt vele. A szokott időben arra szaladt a hajnali szellő, de nem ment el mellette, mint máskor, hanem kézenfogta, és futott vele tovább. A cseresznyevirág azt hitte, csak álmodik. Megkerülték a mandulafát, és átszálltak a kerítés felett, ki a rétre. A kis virág nagyon boldog volt… Egyik szirma elszállt a patak fölé, egy másik megpróbálta elérni a felhőket, a többiek pedig körbetáncoltak egy virágzó bokrot. Bolondoztak és táncoltak a tündöklő tavaszban, és boldogan ölelkeztek sziromtestvéreikkel. A házból gyerekek futottak ki, élvezték a harmatos, hajnali kert friss levegőjét. - Nézzétek! – kiáltott fel az egyik kislány. – Hogy forgatja a szél a cseresznyevirág szirmait! Nemsokára érik a cseresznye. A gyerekek a rét felé futottak, aranyhajuk körül, mint ezernyi lepke, repdestek a virágszirmok.˙(Kéri Katalin)
 
Látogatók: 13 | Hozzáadta:: Liza | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email:
Kód *: